HENDIMÉDI

HENDIMÉDI
Egyiptomban kínálta így portékáját egy arab árus: this is all "hendimédi". Kedves mondásunk maradt azóta is.

2011. december 5., hétfő

Angyalka



Megint kipróbáltam valamit, amit még sosem készítettem: a pókháló- nemezt. Igen, jól sejtitek, ez nem egy ősi nemeztechnika: a nyugati nemezművészet használja. Mint a neve is jelzi, nagyon-nagyon vékony, pókhálónyi súlyú nemez, ami mindezek ellenére jól meg van gyúrva. Persze, nem bevásárlószatyornak való anyag, de készülnek így csodaszép sálak, kendők. Nálam pedig ennek a piciny angyalkának a szoknyája.


Nem igazán játéknak szántam, inkább karácsonyi dekoráció ez a 25 centiméteres, pehelykönnyű angyalka. Az első tesztet jól vette: a lányomnak nagyon tetszett. Hogy emlékeztetné egy bizonyos babára? Jaaaj, ki ne mondja senki! Az arányait az én mindjárt 5 éves nádszálkisasszonyom testalkatáról mintáztam.
A baba egésze pihe-puha fehér merinó gyapjúból készült, selyemszál díszítéssel.

A ruha mellrésze és a szárny vastagabb merinó nemez, a haját pedig még mindig a megunhatatlan göndör agorakecskeszőr-fonalból horgoltam, majd varrtam a fejhez. Készül még egy pár hasonló, ő most megy az Etsy-re szerencsét próbálni. Természetesen rá is áll a 45%-os kedvezmény, no meg az ingyen szállítás!

1 megjegyzés:

Aledi írta...

Légiesen tüneményes! (Én is épp angyalkát varrtam :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails