HENDIMÉDI

HENDIMÉDI
Egyiptomban kínálta így portékáját egy arab árus: this is all "hendimédi". Kedves mondásunk maradt azóta is.

2010. március 9., kedd

Képes leírás a tojásmelegítő nyúl elkészítéséhez

No, végre közreadom a nyúl receptjét.  Nagy örömömre szolgál, hogy ilyen sokatokat fellelkesített a nemeznyúl. Azt találtam ki, hogy ide, ehhez a beíráshoz mindenki, aki nyúlkészítésre adja a fejét, írjon egy megjegyzést, hogy lássam, hányan is vagyunk, és szeretettel gondolhassak Rátok, meg Ti egymásra :).
Ha elakadnátok, vagy bármi kapcsolódó kérdésetek, javaslatotok lenne, azt a következő bejegyzés alá írjátok, amelynek címe Kérdések a nyuszihoz lesz, ott majd válaszolok, a fontosabb dolgokat pedig beírom a bejegyzésbe.
Végül, ha elkészültetek a művel, küldjetek róla fényképet nekem, rendezünk egy kiállítást belőlük a blogomon, jó?
Előre elnézést kérek a nemezelésben már jártas olvasóimtól, ugyanis nagyon aprólékos leírást készítettem, azért, hogy annak is lehessen sikerélménye, aki most nemezel először. A nemeztanfolyamokon mindig labdát szoktak elsőre készíteni, később egy egyszerű sík lapot, hogy a készítő "megérezhesse" a gyapjú tulajdonságait, viselkedését. Ez most itt kimarad, de ha kéri valaki, írhatok erről is.
A következő dolgokat készítsük elő:
 
egy tál melegvizet, egy szappant, a két sablont és, természetesen, a gyapjút. Én itt sima nemezgyapjút használok, nálunkfelé berkebáránynak hívják azt a fajtát, amiről származik. Merinóból is készíthető, de akkor picit meg kell nagyobbítani  a sablont, mert sokkal kisebbre megy össze. A sablonhoz itt van egy kép, a méretekkel, nem nehéz elkészíteni. A két sablonnak az a lényege, hogy a kisebbiket kell körbeépíteni gyapjúval, de a fejrészt, amiből majd a fülek lesznek, a nagyobbik sablon alapján alakítjuk ki. Remélem, majd a leírás alapján mindenkiben kristálytiszta lesz a teendő.


A sablont készíthetjük kartonból is. Én mostanában építőiparban is használt szigetelőfóliából vágom ki a sablonjaimat. Mentségemre szolgáljon, hogy kizárólag csomagoláshoz használt fóliát használok. A barátnőmék nemrég költöztek új házba, és a frissen vásárolt bútorok csomagolóanyagait nekem adták. Szóval újrahasznosítok.
Ennek a fóliának a nagy előnye, hogy rugalmas, nem ázik el, és később is használható.


A két sablont egymásra helyezzük, a nagyobbik van alul.


A gyapjúból kitépünk - kihúzunk egy maréknyit, ezt keresztirányban ráhelyezzük a sablonra.


Ha teljesen befedtük, hosszában is fektetünk rá, majd egy harmadik réteget ugyancsak keresztbe. Vigyázzunk, hogy nagyjából egyenletes vastagságban fedjük be a sablont, és úgy, hogy ne lógjon le túlságosan a gyapjú.


Most elkezdjük leszappanozni, tenyerünkbe vesszük a szappant, belemártjuk a vízbe, majd, mintha kezet mosnánk, habot csalogatunk ki belőle. Vigyázzunk arra, hogy inkább csak hab potyogjon a gyapjúra, víz ne nagyon. Addig folytatjuk, amíg jól átitatja a hab a gyapjút. Teljesen mindegy, milyen szappant használunk.


Most óvatosan ráhelyezzük tenyerünket, lenyomogatjuk a gyapjút, úgy, hogy közben csak finoman csúsztatjuk a kezünket a szélek felé, nem emeljük fel, és vigyázunk, hogy a gyapjút ne nyújtsuk szét, hanem lefele tapasszuk.


Jól lenyomogatjuk mindenhol. A gyapjú most már túllóg a sablonunkon.


Az alsó, egyenes résznél visszahajtjuk a gyapjút, óvatosan lesimogatjuk.


Most benyúlunk a kisebbik sablon alá...


...és megfordítjuk a leszappanozott gyapjút a kis sablonnal együtt, majd visszahelyezzük úgy, hogy az alsó sablon körvonalaira illeszkedjen (be lehet lesni alá, ujjal kitapogatni stb.). 
Most pedig a kilógó széleket visszatűrjük a sablonra kétoldalt, a fejrésznél pedig az alsó  sablon szerint hajtjuk be a letapasztott gyapjút. Arra vigyázzunk, hogy ne hajtogassuk, hanem úgy tűrjük be, mintha kis batyut készítenénk, majd ezt a batyut simogassuk le, hogy ne nagyon maradjanak tűrődések. Finoman húzogathatjuk is a behajtandó részt, csak arra figyeljünk, hogy másik kezünkkel tartsuk meg az alsó réteget.


  

Ha ezzel megvagyunk, újra be kell fednünk 3 réteg gyapjúval. Az elsőt én hosszirányban fektettem le, majd keresztbe, és egy nagyon vékony réteget újra hosszába:




 
Leszappanozzuk...


...és lesimogatjuk.


Átfordítjuk, majd visszahajtjuk.  

  

Ekkor díszíthetjük mintával. Pl. tehetünk rá más színű foltocskákat, csíkokat kedvünk szerint. Szappanos kézzel rásimítjuk. Most már elkezdjük simogatni. Először csak nagyon óvatosan, aztán bátrabban is. Arra figyeljünk, hogy mindig a szélektől befele nemezeljük, ne fordítva, mert akkor szétnyúlik a forma.

 
 Ha túl soknak érezzük benne a vizet, vagy a habot, óvatosan kinyomhatjuk két tenyerünk közt. Ha nem elég szappanos, még beszappanozzuk a kezünket, így simogatjuk tovább, amíg kezdenek összekapaszkodni a szálak, és kezd nemezzé válni a gyapjú.



Ekkor csap alatt leöblítjük, tenyerünk közt kinyomkodjuk, majd ollóval kivágjuk a füleket. Arra kell vigyázni, hogy a sablontól 4-5 mm-re már ne vágjuk tovább a nemezt, mert akkor ki fog lyukadni a nyúl feje. Ezt pedig, aki már idáig eljutott, nem akarhatja.




Ha szükséges, most igazíthatunk a fülek külső részén is. Óvatosan megnemezeljük az elvágott részt, amíg ott is összetapad a gyapjú.

  

Kivehetjük a sablont... nálunk fényár öntötte el a konyhát ebben a pillanatban :D.


...és az alját is leegyenesíthetjük. Ezt a vágásfelületet is megnemezeljük.


Most szappanos kézzel átsimogatjuk, a belsejébe nyúlva elrendezgetjük a széleket, hogy szép, egyenletes legyen mindenhol a nemez, ne maradjon tűrésvonal.


Ha már jól összetömörültek a szálak a nemezen, szinte kész is vagyunk. Forró vízzel átmossuk, két tenyerünk közt jól meggörgetjük. A jó nemez kissé rücskös, és elefántbőrszerű felülete van.


Újra kimossuk forró vízzel, a kívánt formára húzogatjuk.


Végül megkérdezzük, melyik fülét szeretné lehajtani, és segítünk neki.
A kész nyuszit én a fűtőtesten szoktam megszárítani.

Ha megszáradt, ne fogjátok vissza magatokat, hímezzetek belőle Egyéni Nyulat.

27 megjegyzés:

Aledi írta...

Jaj, de jó! Kár, hogy hétvégéig kell várni, míg kipróbáljuk. Nagyon profi, és érthető leírás. Köszi szépen : )

Névtelen írta...

Szuper a leírásod, én kipróbálom! :D

Cinkepiri írta...

A leírás világos, jöhet az egyéni ügyesség.

:) :) :)

Ottis írta...

Ez nagyon profi!nagyon ügyesen leírtad!gratulálok!

Zsukkata írta...

Teljesen belelkesültem, igaz, hogy ki van szabva két táskám, és már nagyon meg kéne varrnom őket, de ma alvásidőben akkor is muszáj lesz kipróbálnom!!! Nagyon érthető, szép leírás, alig várom, hogy belekezdjek :DDD!

Móni írta...

Na de jó, örülök, ha jól lehet használni. ÓÓÓ, alig várom, mutassatok nekem nyuszikat.

Jandó írta...

Remek leírás, és nagyon jók a képek. Gondoltam én, hogy nem olyan egyszerű ilyen nyulat csinálni, de nem gondoltam, hogy ennyi munka van vele. De nagyon tetszik továbbra is, az biztos. :)

Névtelen írta...

Tyuha!Ez igazan profi munka :).Alig varom hogy nekifogjak.
Csak tudnam hogy van neked ennyi idod meg, a ferj munka es kislany mellett. Azt hiszem egy jo idobeosztasos leirast is adhatnal, nekem csak egy ferjem van, o is onellato :)) es megis...hjaj, most van reggel es mar jott is az este.
Koszonom nagyon ezt az alapos leirast es ha a parom segit en is kuldok kepet. puszi
Uzonka

bemka írta...

Megpróbálom...nem kell valami nagy eredményt várni tőlem :)

katafolt írta...

Ááá,nekem erre nincs(erre sincs)időm,de ez nagyon jó,világos és érthető,nagyon ügyes vagy !
Biztosan sokan ki fogják próbálni.

KisMesterek írta...

Én is elkészítem! (de hogyan vigyem a monitort a fürdőszobába?! ;-) Köszi a leírást!

Móni írta...

Uzonka, lelkem, micsoda keresztkérdések ezek :D?
Jaja, Krisztallit, igazad van. Nekem laptopom van, a konyhaasztalon nemezelek,így meg sem fordult ez a fejemben... kinyomtatni sok... hát, nem tudom.

Fércművek írta...

Biztos kipróbálom, mégiscsak nyúlból van. :)))
Ezek után bele sem merek gondolni, hogy egy baba mennyi idő ... De félek, ha megtetszik a technika, egyszer megtudom. :))

BorsheCraft írta...

Uzonka keresztkérdéseire érkező válasz - vagyis a jó időbeosztás hasonlóan precíz leírása - felettébb jól jönne. De tényleg...
Helyzetjelentés: az első nyulam oldalt hasított szoknyát visel : ))) : (((
Mit kensz a kezedre ennyi szappanozás után???

Móni írta...

Tudd is meg, nyulasbarátném!
borSHEka, naggyon kíváncsi vagyok arra a hasított szoknyás nyúlra! A kezemre kézkrémet kenek, jó vastagon. Aztán megint.
Az időbeosztásos tutoriálon gondolkodom. Úgy is jó nektek, ha nem kerül bele főzés, a gyerek meg a napköziben felejtődik? :DDD

Móni írta...

borSHEka, most esett le, hogy probléma ez a hasított szoknya. Megoldjuk! Ezt most megvarrhatod, a következőnél pedig arra figyelj, hogy jól hajtsd át mindkét felén a lelógó, leszappanozott gyapjút.

Feszter írta...

Csinálok én is, jó a leírás!

BorsheCraft írta...

Tudom én, hogy probléma! Csak próbálok belőle előnyt kovácsolni. : ) Ennél sokkal nagyobb probléma, hogy teljesen elbénáztam az egészet, nyilván ezért a hasított szoknya is: sajnos a sima lenyomkodás helyett elkezdtem simogatni, amikor még nem szabadott volna : l
A következőnél soookkkkal jobban fogok ügyelni a nyughatatlan kezemre! És próbálok olvasni, rendesen : )

KisMesterek írta...

Ne aggódj, memorizálok és ingázom a fürdő meg az íróasztal között, ha elakadok. Csináltam már kicsi nyakbavaló tatyót nemezeléssel.Meg amúgy is: "egy kicsi mozgás mindenkinek kell...":-)

Bogyó írta...

Köszönöm a leírást!
Alig várom a hétvégét, hogy lányaimmal kipróbáljuk a nyulacskát.
Már bizseregnek a kezeim!:)

Zita

Ilona írta...

Nagyon klassz a nyuszkó, én is megcsinálom. Csak előbb egy kis időt kell csinálnom. :-))

Virág írta...

Nagyon jó a leírás, én is kipróbálom!!!
Szoktál festeni gyapjút? Kaptam egy zsák natúrt, de a Colombus textilfestékkel nem tudtam befesteni. ? :o)

Móni írta...

Virág, én a Kenanthrol nevű speciális gyapjúfestéket használom. Sajnos, csak neten rendelhető, Magyarországon sem forgalmazzák. Van viszont egy Jacquard nevű festék is, az jobban hozzáférhető, keress rá, ha gondolod. A textilfesték nem túl jó a gyapjúhoz, bár meg lehet vele festeni, de ragyogó színekre ne számíts. Ráadásul a fixálóanyaga a só, ami a gyapjút nagyon kiszárítja, töredezetté teszi. Tudod, mint a hajvégek :).

Névtelen írta...

Megszuletett az elso nyuszom! A nagyobbik kicsiszobank napfenyeben szarad a futotesten:)Alig varom hogy eletrekeljen a szaradas utani himzes soran. Eleg nyeszlett lett szegeny, de hat .... az enyem :)
Jo munkat es jo szorakozast, meg hat oromet kivanok mindenikotoknek.
Ja, es hat igen, a fozes nelkulieg sokat segit, de ne gondold hogy ennyivel meguszod :)) johetnek ugyanis most azok a tippek hogy mikent lehet nem fozni,mikor enni azert megiscsak kell. :)))
Udv. Uzonka

Feszter írta...

Én sem bírtam tovább, kész a nyuszim. Vadnyúl lett, most szárad és gondolkodik, hogy milyen arcot szeretne. (Főztem is, csak a ruhák maradtak a mosógépben.)

Móni írta...

De jó, hogy megszülettek az első nyulak! Ügyesek vagytok! Ha teljesen kész lett, el ne felejtsetek fényképet küldeni nekem!

Csipcsilla írta...

Én is, én is! nem hagyhatom ki! Köszönöm a leírást, tiszta és világos, első olvasatra érthető és mindent meg is jegyeztem!
Nyúlra fel =:x

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails